Ella Steel: Sors-Döntő

Ella Steel Sors-Döntő című regénye második kiadásának előolvasója voltam...

Bizony! Nagy megtiszteltetésnek vettem, amikor az írónő felkeresett avval, hogy lennék-e a bővített változat előolvasója. Bár rettentő időhiányban szenvedek, egy ilyen kérésre, nem lehetett nemet mondani. Kíváncsisággal telve kezdtem neki az olvasásnak. Az első verziót szintén olvastam, amelyről a véleményem itt találod. 
Azt kell mondjam, hogy most csalódtam, nem kicsit! Ez a bővített kiadás számomra egy hatalmas POZITÍV csalódás volt! 😜
Mindazt, amit hiányoltam az első verzióból, az írónő, mind-mind pótolta. Nem is akárhogyan. Örültem, hogy jobban megismerhettem a mellékszereplőket is. Azok is megszólaltak ebben a történetben, akik az első verzióban nem nagyon kaptak erre lehetőséget. Amit a legjobban bírtam, az Haley és a Wells fivérek közti szócsaták. Ezúttal mindegyiküket nagyon megkedveltem. A történet bővelkedik erotikában, jófajta fülledt erotikában. Az írónőnek sikerült elérnie, hogy úgy érezzem, én is a helyszínen vagyok. Romantikából sincs hiány! Azok a bizonyos sms-ek megmaradtak. Továbbá nem maradt ki az akció sem és a mély, elgondolkodtató gondolatok szintúgy helyet kaptak. Amit pedig külön nagyra értékelek, hogy az írónő ezúttal egy kicsit jobban megcsillogtatta a humorát, ami elképesztően sokat dobott az egész történeten. Azt hiszem ez a könyv ezzel az átdolgozással lett igazán tökéletes. Egy érzelmekben gazdag történetet kaptam, amit élvezet volt olvasni.



Nekem az új borító is jobban tetszik, mint az első. Hatásosabb, és sokkal inkább átjön, hogy kikről szól a történet.


"Sorsunk adott, de a döntéseket mi hozzuk!"

Fülszöveg: 

Ez az, ami nem változott:

Evan Keller egy feltörekvő rock banda tagja, akinek meghiúsulni látszanak az álmai. 
A teher, ami a vállát nyomja már túl sok neki. Segítséget kell kérnie, de ezt nem teheti meg nyíltan, mert az csak tovább rontana a helyzeten. Vajon megtalálja a megfelelő embert? 
Haley Benett egy elszánt, makacs fiatal nő, aki bizonyítani akarja leendő hivatása iránti elkötelezettségét. 
Egy hétköznapi történet, egy nem hétköznapi szerelemről. Egy kapcsolat, ami már az első személyes találkozó előtt elmélyül. 
Két szív és egy nagy szerelem. 
Vajon az egymás iránt érzett szerelmük elég erős ahhoz, hogy legyőzze az élet által eléjük sodort akadályokat? Megismerhetjük félelmeiket, küzdelmüket, kitartásukat és egymásba vetett bizalmukat. 
Ebben a történetben bármi megtörténhet, hisz a sorsunkról mi magunk döntünk.


És elhoztam Nektek néhány, számomra, kedvenc idézetet is:

"A húgom egész nap olyan volt, mint egy sültbolond, azt sem tudta, mit csináljon. Én meg igyekeztem szakmai tudásomat felhasználva lenyugtatni, többkevesebb sikerrel. Mintha egy tornádót akarnék rávenni, hogy elég lenne csak pár levelet arrébb tenni a házak és autók helyett."

"Két dolog van, amiben biztos vagyok ebben az életben. Az egyik a halál, a másik, hogy a nőket soha a büdös életben nem fogom megérteni. Három, ha hozzávesszük, amit nagyapám mondott mindig: Egy dolog biztos ebben az életben, drága fiam és az az, hogy a tehénszar lapjára esik… Nagy igazság, de ezzel most kurvára nem megyek semmire."

"– Igen? Kivel beszélek? – Biztos nem nézte meg a számot, egyébként tudná, hogy kivel beszél, így hát beleszóltam.
– A világ egyik legnagyobb balfaszával.
– Te vagy az, Evan? – érdeklődött. Milyen kedves, hogy a világ legnagyobb balfaszáról rögtön én ugrok be neki, de most ez sem érdekelt."

"– Na, és milyen volt a kicsike? Kölcsönadod majd? – ugrott mögém Larry is. – De csak utánam – kontrázott rá Jake. Megfordultam, és olyan erővel húztam be neki, hogy hanyatt esett, majd hozzá tettem:
– Ezt még a fejedből is verd ki, de kurva gyorsan, mert itt verlek agyon a helyszínen. Még gondolatban sem nyúlhattok hozzá! Megértettétek?
– Jól van már, apukám! Elég lett volna annyi, ha azt mondod, hogy te már körbehugyoztad – morgott Larry az orrát dörzsölve."

+– Óóó – tátottam el a számat a meglepetéstől. – Téged ez ennyire megviselt?
– Mondjuk úgy, megihletett. Úgy kevésbé nyálas… – forgatta a szemét.
– Pedig, ha nem lennél ilyen menő rocker még azt is mondanám, hogy cuki vagy – rebegtettem felé a szempillámat.
– És ez pasi nyelven annyit jelent ciki, szóval köszi, de nem kérek ilyen jelzőket..."

És végül egy rövid interjú az írónővel:

1.       A Sors-Döntő első kiadása is fantasztikus eredményeket produkál, az olvasóid szeretik. Miért döntöttél mégis úgy, hogy bővítve újra kiadod?

Először is köszönöm a lehetőséget! Igazából már a megjelenés előtt tudtam, hogy egyszer eljön a perc, hogy ki fogom adni bővítve. Hogy miért? Mert egyszerűen javíthatatlanul türelmetlen vagyok. Még várhattam volna, csinosítgattam volna, de a kezembe akartam fogni az első könyvemet. És visszatekintve, most sem csinálnám másképp, hiszen el kellett telni nem kis időnek, hogy megtaláljam azt a kiadót, aki segíthet abban, hogy több olvasóhoz is eljuthassanak a könyveim, mégis már az első kiadással ráléptem egy útra, amire rá kellett, hogy ténylegesen elindulhassak a célom felé. Ráadásul a történet is pihent, a karakterek még jobban berendezkedtek a fejemben és így könnyen ment a bővítés is.

2.       Milyen érzés volt újra „hozzányúlni” a történethez?

Eszméletlenül jó! Nem hittem volna, de csodálatos volt. Imádtam újra elmerülni Haley és Evan világában, hiszen a történetük a saját életemet eleveníti meg bizonyos szempontokból.

3.       Mit vársz az új, bővített kiadástól?

Mint már említettem, leginkább azt, hogy több helyen elérhető legyen. Kicsit ugyan félek, hiszen több olvasóval biztos nőni fog a kritikák száma is, de amíg a szép szavak és imádni való olvasók vannak többen, addig nem fogom megbánni, hogy nyilvánosság elé tártam a könyveimet.  Rengeteg kedves emberrel ismerkedtem meg mióta beléptem ebbe a világba és ez már megérte.

4.       Mikorra várható a megjelenés, és az olvasóid milyen felületeken fognak tudni hozzájutni a könyvedhez?

Nyárra tervezem. Sokkal pontosabb dátumot még nem tudok, de szeretném minél előbb. Megvásárolható lesz nagyobb üzletek webáruházaiból (Libri, Líra, Bookline), korlátozott számban a boltok polcain is fellelhető lesz, de erről még nem tudok sokat mondani, és természetesen tőlem is dedikáltan, aki így szeretné.

5.       Ha jól tudom, még további kéziratok lapulnak a géped mappáiban. Milyen csodákkal készülsz még az olvasóid számára?

Jelen pillanatban a bővítetten kívül 4 megkezdett kéziratom van.

Az őszi, Jesse története, aki Európát járja a kamionjával, ám az egyik napon rábukkan valakire, aki előre nem látható ideig vele is marad… Hogy utána mi történik velük? Ősszel kiderül. 

Hálásan köszönöm Ella Steel, hogy egy interjú erejéig is a rendelkezésemre álltál!

Összegezve:

Ha a molyos ötcsillagos rendszerből indulok ki:

Borító: 5/5
Fülszöveg: 5/5
Történet: 5/5

Vagyis, az eddigi 4,5 csillagomat most felspannolom kicsit! 😊

Köszönöm az írónőnek a felkérést, a bizalmat és persze leginkább ezt a szuper sztorit!

Mindenkinek ajánlom, aki kedveli a humorral átszőtt, erotikával fűszerezett romantikus történeteket!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Féktelen szerelem, részlet Kedves Olvasóm! Az elmúlt időszak meglehetősen zűrös és sűrű volt számomra, ezért nem történt blogfriss...